Dávid Andor nagykövet 2021. szeptember 30-án részt vett a Szlovén Filharmónia kórusának Cillag Béni, magyar karmester által vezényelt szakrális hangversenyén a lendvai plébániatemplomban.

A nagykövet a rendezvény tiszteletbeli védnökeként köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, a szakrális koncert célja, hogy a koronavírus-járvány okozta nehéz körülmények mellett, a PCT feltételek (átesett/beoltott/tesztelt) betartásával visszacsábítsa a hívőket a templomba. A nagykövet bemutatta továbbá a magyar kormány magyarországi és külhoni templomok építésére, illetve felújírására irányuló törekvéseit, hangsúlyozva, hogy a Lendvai Alexandriai Szent Katalin plébániatemplom felújítása a magyar kormány támogatásával is zajlik. A hangverseny keretében a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából készült, Magyar Katolikus Jelenlét a Világban című tablókiállítás bemutatására is sor került.