2017. január 23-án, a Magyar Kultúra Napja és a ljubljanai Balassi Intézet megnyitásának első évfordulója alkalmából nagykövetségünk a ljubljanai magyar kulturális központ közreműködésében ünnepi koncertet tartott a ljubljanai Cankarjev domban.

A koncerten fellépet Petra Vrh Vrezec és Lucas Somoza Osterc, operaénekes, Barcza Beáta, zongoraművész, az Aurora énekkar, valamint az Új Muravidék Citeraegyüttes. A koncert, amely a január 20-án történt olaszországi buszbaleset áldozatai emlékére nyilvánított nemzeti gyásznapra esett, a gyász jegyében zajlott. A nagykövet betegség miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, ezért helyette Dávid Andor elsőbeosztott tartott beszédet, amelyben az áldozatok emlékére ajánlotta a hangversenyt. A komolyzenei előadásokat követően gyertyagyújtásra és közös imára került sor, amelyet msgr. dr. Juliusz Janusz, a ljubljanai apostoli nuncius vezetett. A rendezvény résztvevői kondoleáló könyvbe is bejegyezhették az együttérzés gondolatait.  2017. január 23-án, a Magyar Kultúra Napja és a ljubljanai Balassi Intézet megnyitásának első évfordulója alkalmából nagykövetségünk ünnepi koncertet tartott a ljubljanai Cankarjev domban. A koncerten fellépet Petra Vrh Vrezec és Lucas Somoza Osterc, operaénekes, Barcza Beáta, zongoraművész, az Aurora énekkar, valamint az Új Muravidék Citeraegyüttes. A koncert, amely a január 20-án történt olaszországi buszbaleset áldozatai emlékére nyilvánított nemzeti gyásznapra esett, a gyász jegyében zajlott. A nagykövet betegség miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, ezért helyette Dávid Andor elsőbeosztott tartott beszédet, amelyben az áldozatok emlékére ajánlotta a hangversenyt. A komolyzenei előadásokat követően gyertyagyújtásra és közös imára került sor, amelyet msgr. dr. Juliusz Janusz, a ljubljanai apostoli nuncius vezetett. A rendezvény résztvevői kondoleáló könyvbe is bejegyezhették az együttérzés gondolatait.  

 

További fényképek megtekintéséhez kattintson ide